Akik valamelyik hónap 1-jén születtek
Birtokukban tartják az 1-es szám tiszta erejét, született vezetők, csorbítatlan az önbizalmuk, az energiájuk és az akaraterejük
Az ilyen emberek egyesítik magukban a logikát, az energiát, a
lelkesedést, a függetlenséget és az elemzőképességet. Célratörőek,
konstruktívak, eredetiek, alkotó szelleműek, újítók, és képesek céljuk
elérésére összpontosítani. Hajlamosak érzelmeiket visszafogni, hogy ne
mutassanak gyengeséget. Csalódnia kell annak, aki a partnerkapcsolatban
szoros közelséget vár tőlük. Hajlanak a dolgok félbehagyására, és
mindig találnak kifogást, hogy miért nem viszik végig, amibe
belekezdtek. Inkább másokat oktatgatnak, hogy mit hogyan kellene
csinálni, ők maguk nem csinálják. Éles eszűek, és szeretik pontosan
végiggondolni a dolgokat. Jól teszik, ha többféle területtel
foglalkoznak vagy mellékfoglalkozásokat is vállalnak, ahelyett, hogy
egyetlen ágazatra specializálódnak.
Nagyon érzékenyek és
mélyérzésűek, mégis visszafogottan viselkednek, és a többiek gyakran
hidegnek vagy részvétlennek tartják őket. Ritkán mutatnak rokonszenvet
mások iránt, ám maguknak megkívánják a szimpátiát, a dicséretet és a
megerősítést.
Az 1-es negatív oldalai: materializmus, egoizmus, arrogancia, féltékenység.
Született vezetők, akik előszeretettel ragadnak meg minden alkalmat,
ahol rátermettségüket bizonyíthatják. Mélységesen utálnak másokkal
egyenrangúként vagy alárendeltjeként dolgozni. Ők a mindig ugrásra kész
egyénieskedők, akik a gyorsan meg nem oldható problémákat megkerülve,
könnyen magányos „gerillaháborúba" kezdenek. Önbizalmuk gigantikus -
ellentétben a másokba vetett bizalmukkal.
További
ismertetőjegyek: becsületesek, 50 éves kortól kezdve hűségesek.
Bámulatos mértékű pénzbevétel, amely egy nővel áll összefüggésben.
Szilárdan a tényszerűség talaján állnak.
A hozzájuk illő
foglalkozások: azok valók nekik, amelyek nyilvánosságot biztosítanak
számukra, mint például: bolti eladó, pilóta, mérnök, feltaláló,
analitikus, tanár, reklámszakember vagy író.
|
Akik valamelyik hónap 2-án születtek |
arátságosak,
kedvesek, segítőkészek, békeszeretőek, idealisták, érzelmesek,
tapintatosak, diplomatikusak, intuitívak és néha bogarasak
Kimondottan
közösségi szelleműek, ennek következtében gyakran helyezik saját
érdeküket a társaiké mögé. Némelyiküket erre a békesség szeretete
készteti, némelyiküket az, hogy szerintük a másik ember - partnere,
gyermekei - érdekei előbbre valók, mint az övé. Ha a hozzá közel álló
személy jól érzi magát, ő is jól érzi magát; akkor képes csak a
boldogságra, ha harmonikus párkapcsolatban él.
Aki 2-án
született, azt gyakran kinevetik, és szeretik kihasználni. Tehát az
illetőnek vigyáznia kell, hogy ne fordítsák kárára azt a késztetését,
hogy alkalmazkodik mások igényeihez. Meg kell tanulnia távolságot
tartani, és több súlyt kell fektetnie a saját igényeinek
érvényesítésére. Az ilyen embereket mindenki nagyon szereti. Időnkénti
hangulatingadozásuk depresszióba csaphat át.
Hajlamosak
alábecsülni képességeiket, és emiatt fennáll az a veszély, hogy a
többiek pofozóbábujává válhatnak. Mély érzésűek, és igénylik, hogy
jóindulat vegye őket körül. Szeretik az embereket, de nagy csoportban
elvegyülve többnyire kellemetlenül érzik magukat. Néha levertség vesz
rajtuk erőt, ilyenkor szükségük van a másoktól kapott támaszra.
Szívesebben dolgoznak csapatban, mint egyedül.
Akár férfiről
van szó, akár nőről, ő az „anya" - a gondoskodó, teremtő és megóvó erő,
aki másoknak melegséget és biztonságot ad, ám sokszor szenved önnön
érzelmeinek zűrzavarai miatt, és úgy érzi, nem értik meg, szabad
prédája az opportunista haszonlesőknek.
Fiatalabb éveiben
nemigen veszi komolyan az életet. Később többnyire megváltozik -
házassága, a pénz vagy társadalmi pozíciója miatt. Hajlamos a
könnyelműségre. Érettebb korában meglepő szerelmi kalandokba keveredik.
A hozzájuk ülő foglalkozások: sikeres lehet a szociális gondoskodás
terén vagy állami szolgálatban, politikusként, analitikusként,
könyvtárosként, titkárként, aprólékos munkák kivitelezésében,
rendőrként vagy a művészetben, például a festészetben, a zenében vagy a
táncművészetben.
|
Akik valamelyik hónap 3-án születtek |
Jó kapcsolatteremtő képességűek, vonzóak, nyitottak, fantáziadúsak és remek beszélgetőpartnerek
Az
ilyen emberekben sok az életöröm, és általában nagyon szeretik őket.
Nyereséget jelentenek bármilyen társaságnak, mert eleven a képzeletük,
és jól tudnak sztorikat mesélni. Sikeresek, ha többféle tevékenységgel
is foglalkoznak, mert mindenképpen le kell kötniük magukat valamivel.
Ügyeljenek arra, hogy ne kritizálgassanak másokat. Az a sajátosságuk,
hogy minden betegségből gyorsan felgyógyulnak.
Könnyen
jutnak el az elégedettségig, és minden szituációban megtalálják a jót.
Gondolkodásuk gyors és kreatív, és sok esetben érzik úgy, hogy
foglalkozásuk korlátok közé szorítja őket, parlagon hever szellemük
elevensége és jó kapcsolatteremtő képességük. A rutinmunkát szívesen
másokra hagyják. Számtalan új ötletük van, de ezekből keveset
valósítanak meg.
Nyughatatlanok, és sokuknak nem csak
egyetlen jelentős párkapcsolatuk van az életükben. Ez a rendíthetetlen
optimista típusa, aki nehezen megingatható pozitív életszemléletével
vagy magával ragadja a többieket is, vagy pedig rettenetesen az
idegeikre megy. A problémák nem keserítik el őket, hanem éppenséggel
remek lehetőséget nyújtanak nekik arra, hogy bizonyságát nyújtsák
kreativitásuknak, és eredeti megoldási lehetőségekkel rukkolhassanak
elő.
Ők a szerencse fiai minden téren. Minden játszva sikerül
nekik. Csak nehogy könnyelművé váljanak, és el ne szaladjon velük a ló!
Éles eszük és gyors felfogóképességük rendkívül sebezhetővé is teszi
ezeket az embereket.
Életük ötödik és hatodik évtizedében óvakodniuk kell a hamis barátoktól.
A hozzájuk illő foglalkozások: jó a beszédkészségük, és többnyire
sikeresek az olyan területeken, ahol erre a készségre van szükség (az
oktatás és a kereskedelem a legjobb példa rá).
|
Akik valamelyik hónap 4-én születtek |
Jó szervezőtehetséggel rendelkeznek, és szeretik a kihívásokat
Az
ilyen emberek rendszeretők, együttérzők, takarékosak és becsületesek,
ugyanakkor anyagiasak és üzleti szelleműek. Gyakorlatias
beállítottságúak, ezáltal jól megalapozzák életüket. Szorosan kötődnek
a családjukhoz, a hazájukhoz és az otthonukhoz.
Makacs természetűek, és az egyszer már kialakított véleményüket nehezen változtatják meg.
Rossz értelemben véve konokul ragaszkodnak a szokásaikhoz, olyankor is,
amikor azok kárukra vannak. Gyakorta tapintatlanok, ez a megrögzött
őszinteségük következménye. Idegenkednek minden változástól, és ebből a
szempontból meg kell tanulniuk könnyebben venni a dolgokat.
Lelkiismeretesek, erős a felelősségtudatuk, elveik vannak, és képesek
hosszú időn át és keményen dolgozni céljaik elérése érdekében. Szeretik
a rendet, és kiválóan tudnak szervezni. Életük dolgait és másokhoz
fűződő viszonyukat a tisztázottság jellemzi, és ennek révén könnyen
rátalálnak az egyszerű és tartós megoldásokra. A túlzásba vitt
rendszeretet azonban görcsössé válhat, és kínos pedantériába torkollhat.
Nyughatatlan emberek, hajlamosak a hajszoltságra, és életük közepén
pénzügyi veszteség érheti őket, amelyet aztán üstökösszerű felemelkedés
követ, olyan pénzügyi szerencse, amelyre már nem is számítottak.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint vállalkozó,
építész, műszaki rajzoló, gépész, titkár, irodavezető, építkezési
vállalkozó, katona, ellenőr, gyors- és gépíró, jól beválhatnak
szakértőként, és sikeresek lehetnek állami tisztviselőként.
|
Akik valamelyik hónap 5-én születtek |
Sokoldalúak, és jó a kapcsolatteremtő képességük
Az ilyen embereknek meg kell tanulniuk összefogni az erőiket, mert
egyébként szívesen kipróbálnak mindent. Szeretik a hasonszőrűek
társaságát, és többnyire jó üzletemberek. Barátkozóak, jó
alkalmazkodó-készségűek és intelligensek.
Az életben
szabadságra és változatosságra van szükségük. Nyitottak minden
kezdeményezésre, és leküzdhetetlen vágy hajtja őket mindig új, tágabb
horizontok felé. Számukra nem létezik az „úgysem sikerül" kifejezés.
Mindig mindennek lehetségesnek kell lennie. A partnerkapcsolatban sem
tűrik a beszükültséget. Inkább szakítanak, mihelyt úgy érzik, hogy
korlátok közé kerültek.
Negatív tulajdonságaik: nyűgösek, sértődékenyek, makacsok és öntetszelgők.
Egy biztosat lehet állítani róluk, hogy semmi biztosat sem lehet
állítani róluk. Szeretik a dolgok szüntelen változását, az
átalakulásokat és a kalandokat. Nyughatatlan energiájuk különösen jól
tükröződik szenvedélyes vitáik során.
Fiatalságukra a
bizonytalanság jellemző. Szüleikkel, barátaikkal sok problémájuk
adódik. A tanulás nehezen megy. Biztos pozícióhoz és jó keresethez
inkább csak 35 éves koruk után jutnak. Az igazi nagy szerelmet 50 éves
koruk után ismerik meg.
A hozzájuk illő foglalkozások:
sikeresek lehetnek brókerként, illetve bolti eladóként, diagnosztaként,
biztosítási kárbecslőként, elemzőként, újságszerkesztőként,
gyógyszerészként, szakiskolai igazgatóként, sportedzőként vagy tőzsdei
szakemberként.
|
Akik valamelyik hónap 6-án születtek |
Pozitív gondolkodásúak, melegszívűek, nagyvonalúak és emberszeretők
Szeretik a szép dolgokat, az állatokat, és a kellemes, szeretettel teli
környezetet. Akkor a legboldogabbak, ha segíthetnek másokon. Szeretik a
házasság és a család kötelékeit, eleven a felfogóképességük, érzelmeik
hevesek, és nagyon érzékenyek. Érzelmeiket nem szégyellik kimutatni.
Gyökereik mélyen kapaszkodnak.
Boldogságukhoz alapvetően
fontos a dicséret és az elismertség, mert szükségük van a közösségre, a
szeretetre és a megerősítésre, és elkeserednek, ha kritika éri őket. A
közösségben is, családjukban is ki kell venniük a részüket a
felelősségvállalásból. A tökéletességre törekszenek, el akarják érni az
ideáljaikat, de ez többnyire csak ritkán sikerül. Nem egyszerűen csak
helyet keresnek maguknak a Nap alatt, hanem a leginkább a nekik
legmegfelelőbb helyet.
Nagy felelősségtudat és a többiek
iránti odafigyelő szeretet jellemzi őket. Fokozottan érvényes rájuk a
mondás, hogy „az én házam az én váram" - érte küzdenek, és a
hétköznapok próbatételeihez a családi harmóniából merítenek erőt.
Gyermekkorukban nagyon érzékenyek. Egy nagy csalódás vár rájuk 29 éves
korukban, amelyet túlzottan is mellre szívnak, de később már úgy
értékelik, hogy így jártak jobban. Tartózkodjanak a túlzottan
visszafogott viselkedéstől, mert az kárukra lehet.
A hozzájuk
illő foglalkozások: sikeresek lehetnek a nyilvánosság előtt vagy a
közösségben végzett munkákban, a zenében, a festészetben, a
színjátszásban, intézményvezetőként, árvaház, idősek otthona,
egészségcentrum vagy szépségszalon vezetőjeként, vagy a konyhafőnöki,
virágkereskedői, divattervezői pályán. Hivatásukban 45 éves koruk után
egy rendkívüli lehetőség köszönt rájuk.
|
Akik valamelyik hónap 7-én születtek |
Érzékenyek, zárkózottak, intuitívak, és jól elboldogulnak önmagukban is
Az ilyen emberek szívesen töltik egymagukban az idejüket tanulással és
kutatással. Nagyon szeretik a barátaikat, de nehezükre esik
odafigyelést színlelniük.
Mindent a maguk egyedi, összetéveszthetetlen módján csinálnak.
Pszichikailag nagyon felfokozottak és érzékenyek, hallgatniuk is kell a
megérzéseikre. Legjobb, ha egyedül dolgoznak, mert nincs érzékük
felfogni a többiek felől érkező jelzéseket. Kerülniük kell a
szerencsejátékokat és a tőzsdei spekulációt. Hajlanak az
egocentrikusságra és az önfejűségre.
Nagyon szeretnek beszélni
a gondolataikról és az elképzeléseikről. Ennek során hajlamosak
előadásokat tartani a többieknek. Igénylik az elismerést, mert bár
kifelé erőt mutatnak, ugyanakkor fokozottan szükségük van a
megerősítésre is.
Egész életük folyamán nagy érzelmi
megterhelésnek vannak kitéve, és szüntelenül jelentős problémákkai kell
megküzdeniük. Ugyanakkor elég erősek ahhoz, hogy úrrá legyenek a
gondjaikon. Egész életük látszólag a felszínen zajlik, ám gondolataik,
vágyaik és reménységeik mindig a mélységek felé irányulnak. Érzelmeik
erőssége révén nyílik esélyük arra, hogy behatoljanak a dolgok
lényegébe. Az érzelmi élet abszolút hangsúiyozottsága azonban a
gondolkodás és a cselekvés elbizonytalanodásának, valamint a könnyű
sebezhetőségnek a veszélyét hordozza magában.
Szüleikre nem
hallgatnak. Neveltetésük során 12 éves korukig problémák merülnek fel.
Utána hatalmas szabadságvágy vesz rajtuk erőt.
A hozzájuk illő
foglalkozások: akik ezen a napon születtek, azokból könnyen válhat
szabadságharcos, nagy költő, vagy akár katonai, politikai vagy egyházi
vezető személyiség.
|
Akik valamelyik hónap 8-án születtek |
Kiváló üzletemberek, igyekvőek, kreatívak, és vezetői képességekkel rendelkeznek
Határozott
érzékük van az értékek iránt. Szívesen foglalkoznak pénzzel és
pénzügyekkei, és remek ötletek jutnak eszükbe arra vonatkozóan, hogy
miképpen lehet nyereségre szert tenni. Becsvágyóak és gyakorlatiasak.
Kemény munkára képesek, ha a cél megéri. A 8-as szerencsés
születésnapnak tekinthető a pénzügyi nyereség szempontjából, mert az
ilyen napon születetteknek nem kell megkóstolniuk a nélkülözést, ha
konstruktívan élnek.
A 8-án születettek negatív
tulajdonságai közé tartozik, hogy az életből néha csak a problémákat
veszik észre, a szépségeket és a jó dolgokat nem. Előfordulhat, hogy
zsugoriak és szűk látókörüek, nagyon sértődékenyek, hidegek,
agresszívak és számítóak. Ők azok, akik lendületesen, dinamikusan vetik
magukat „az élet küzdelmeibe", és csak egyetlen célt tartanak szemük
előtt - a sikert! Erejük és hatékonyságuk révén ők a született
szervezők, ugyanezek a tulajdonságaik azonban gátlástalan karrieristává
is teheti őket.
A szerencse fiai, sok a barátjuk, de 30 éves
korukban egy nagy csalódást élnek át, többnyire szívügyben. Sok pénz és
nagy tekintély várja őket 55 éves koruktól kezdve. Vigyázat: vannak
kivételek!
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek
bankár, jogász, vállalkozó, mérnök, személyzetis, zenekarvezető,
könyvelő vagy gyártulajdonos szakmákban.
|
Akik valamelyik hónap 9-én születtek |
Született emberbarátok, akiket körülnyüzsögnek a többiek, és akiktől mindenki magától értetődőnek veszi a segítséget
Az emberek úgy tekintenek rájuk, mint idősebb testvérükre. Művészi és
intellektuális hajlamúak. Nagyon hatnak rájuk önnön érzelmeik, és ez
nagyvonalúságot eredményez náluk.
Gyakran előfordul, hogy
olyan házasságban élnek, amelyben sokkal többet adnak, mint amennyit
visszakapnak. Levonhatnák a tanulságot, de hát általában eleve jobban
szeretnek adni, mint kapni.
Fantáziájuk gazdag, és akkor a
legboldogabbak, ha valamilyen kreatív munkát végezhetnek. Nagyvonalúak,
toleránsak és idealisták.
Szellemi és spirituális potenciájuk
kellőképpen nagy ahhoz, hogy az ilyen kreatív munkák területén
gyakorlatilag minden célt elérhessenek - de csak akkor, ha nem találják
szemben magukat valamilyen lökésszerű, impulzív energiával, amely
minduntalan kilöki őket az egyenes kerékvágásból.
Érdeklődnek
mások problémái iránt, és megértést, segítőkészséget tanúsítanak, ha
úgy érzik, hogy tapasztalataikat az illető majd nagyra fogja értékelni.
Már életük korai szakaszaiban problémáik vannak a másik nemmel. Ennek
ellenére szeretetet és megbecsülést kapnak. Ám feltétlenül őszintének
kell lenniük. 50 éves korukban ne hitelezzenek pénzt, mert veszteség
fenyeget. Jó esélyük van rá, hogy magas kort éljenek meg.
A
hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek a művészetekkel vagy az
irodalommal kapcsolatos foglalkozásokban, ilyen például a színművészet,
a tanári vagy az előadói pálya, a vallási tevékenység, a festészet, a
nagyüzemi kertészkedés, a belsőépítészet, de sikeres lehet számukra az
olajüzlet, a biztosítási szakma, a reklám világa vagy az utazások.
Legmagasabbra mások szolgálatával juthatnak, nem pedig úgy, ha életüket önző módon élik.
|
Akik valamelyik hónap 10-én születtek |
Pozitív gondolkodásúak, kreatívak, és tudják, hogy kell értékesíteni önmagukat és ötleteiket
Képesek egyidejűleg többféle dolgot is csinálni, és sokszor valósággal
kényszeríteni kell őket, hogy végre álljanak már le. Függetlenek,
őszinték és megbízhatóak, de csak ritkán árulják el valódi érzelmeiket.
Jól tudják érvényesíteni az akaratukat, lelkesek, és erős az öntudatuk.
Nyugodtan rájuk bízhatjuk magunkat. Egyenesen megmondják a véleményüket.
Hajlamosak a féltékenységre barátaikkal és kollégáikkal szemben.
Lehetséges, hogy egyedül érzik magukat, mert talán arra kényszerülnek,
hogy a saját lábukon álljanak, és kevés segítséget várhatnak kívülről.
Van bennük kurázsi, nem ijedősek. Szükségük van egy saját
felségterületre, ahová csak keveseknek engednek bejutást, mivel
individualisták.
Hisznek a világ megvédésében, és abban, hogy
„megjobbítható". Sok esetben csakugyan megvan hozzá az energiájuk és a
tudásuk. Ám elfelejtik, hogy csak akkor lehet valamit megvédeni vagy
radikálisan átalakítani, ha azt a többiek is akarják, vagy legalábbis
egyetértenek vele.
Nyugodt az életük, 30 éves korukig egy
kicsit egyhangú is, 45 éves koruk után azonban egészen nagy meglepetés
érheti őket. Tartsák nyitva a szemüket, hogy életük nagy esélyét ne
mulasszák el.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek egyéni
tevékenységgel lehetnek, ilyen például a feltaláló, a cégalapító, a
pilóta, a tanár, a jogász, a reklámszakember, az író vagy a bolti eladó.
|
Akik valamelyik hónap 11-én születtek |
Nagyívű elképzeléseik vannak ugyan, de csak ritkán sikerül megvalósítaniuk vagy végigvinniük
Születésnapjuk száma úgynevezett „mesterszám", ennek értelmében őket az
inspiráció vezeti. Rendkívül érzékenyek, könnyen megbántódnak, és
hajlamosak visszahúzódni a csigaházukba, mihelyt nehézségekkel találják
magukat szemben. Nagyfokú érzékenységük miatt hamar úgy érzik, hogy
bántja őket valaki, pedig szó sincs róla. Nehezen tudják ezt jól
értékelni. Az ilyen embereknek meg kell tanulniuk pontosan odafigyelni,
illetve helyesen megállapítani - még mielőtt visszahúzódnának vagy
szomorkodni kezdenének -, hogy valóban úgy bánnak-e velük, mint ahogyan
ők érzik.
Ezek az emberek nagyon intuitívak és sokféle
képességgel rendelkeznek, ám nyugtalan és ideges vérmérsékletük
megnehezíti számukra céljaik elérését. Érzelmeik gyorsan átcsapnak
egyik végletből a másikba. Képesek rá, hogy ötleteikkel másokat is
inspiráljanak. A helyzetek és az összefüggések lényegét a felszíni kép
mögött is jól ki tudják „szimatolni".
Intuíciójuk erősen
fejlett, és mihelyt némi tapasztalatot szereznek benne, többnyire
feltétel nélkül rábízzák magukat. Segítségével csakugyan úrrá tudnak
lenni a legtöbb problémán és helyzeten, főleg azért, mert
intuíciójukhoz kreatív és eredeti szellemiség is társul.
A 20.
életévükig bizonyos nehézségeik adódnak a másik nemmel. Kedvetlenség, a
lendület hiánya. 40 éves korukban ez hirtelen megváltozik. 70 éves
korukban még egyszer rájuk kacsint a nagy szerencse.
A
hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek előadóművészként,
táncosként, aukcióvezetőként, cégalapítóként, vagy pedig az
elektromosság, a filozófia, a képzőművészet, a reklámszakma, a filmezés
területén, vagy mint statisztikus, könyvelő, titkár.
|
Akik valamelyik hónap 12-én születtek |
Birtokukban van a 3-as energiája (1+2=3), egyenként az 1-es és a 2-es ereje is
Ennek
révén összetettebb egyéniségűek, mint azok, akik valamelyik hónap 3-án
születtek. Kiválóan tudják értékesíteni önmagukat és ötleteiket.
Elbűvölőek, szórakoztatóak, és kitűnő beszélgetőpartnerek. Jól és
pontosan fejezik ki magukat. Eleven szelleműek, érdeklődőek, és
szívesen járnak emberek közé. Segítőkész, barátságos, nagyon
társaságkedvelő természetűek.
Negatív oldaluk abban mutatkozik
meg, hogy könnyen elkedvetlenednek, és olyankor elhúzódnak az
emberektől. Fejleszteniük kell a tapintatukat és a diplomáciai
érzéküket, mert hajlamosak a túlzott szókimondásra, és azzal csak
ellenségeket szereznek maguknak. Olyankor távolabb kerülnek a sikertől.
Nagyon gyakorlatiasak, és szeretnek tevékenyek lenni. Burjánzó
fantáziájukkal megszépítik a valóságot. Megvan bennük a képesség, hogy
remek képzelőerejüket kreatív mederbe tereljék. Hajlanak a
türelmetlenségre, és mindent azonnal akarnak.
Lényeges témakör
számukra a kiegyensúlyozottság. Nagy hatással vannak másokra azzal,
hogy kiegyensúlyozottak. Fokozottan igénylik, hogy nem csak hogy
erkölcsi elveik legyenek, hanem azok szerint is éljenek. Ez sokszor nem
sikerül nekik, mert minden oldal érveit megértik és bizonyos mértékig
elfogadják, ezért sokszor nehezükre esik valamilyen határozott
irányultságot választani és amellett a végsőkig kitartani. A
kiegyensúlyozottságnak ez az árnyoldala. Élményvágyuk, kíváncsiságuk
miatt legszívesebben állandóan utazgatnának.
A hozzájuk illő
foglalkozások: született írók vagy feltalálók. További foglalkozások,
amelyek nekik valók: szónok, szórakoztató művész, jogász, orvos,
klinikaigazgató, cégalapító, gyógyárukereskedő, reklámszakember,
szépségszalon vezetője.
A másik nemmel minduntalan problémáik akadnak. Oka: a szabadságvágy!
|
Akik valamelyik hónap 13-án születtek |
Képesek a kemény és módszeres munkára, és sikeresek benne
Elővigyázatosak, makacsok, fegyelmezettek és kitartóak. Odafigyelnek
minden egyes részletre, és emiatt néha szem elől tévesztik az egységes
egészet. Gyakran éreznek frusztrációt, korlátok közé szorítottságot és
azt, hogy a külső körülmények hátráltatják őket, ám mindezek ellenére
jól intézik a dolgokat. A sikerességhez otthonos környezetre van
szükségük. Nagyon szeretetreméltóak, bár gyakran nehézségeik merülnek
fel az önkifejezésben.
Világos gondolkodásúak, jól meglátják a
szabályszerűségeket, és terveik, cselekedeteik logikusan, egymásból
következően épülnek fel. A célok, amelyek érdekében ezeket a
tulajdonságaikat bevetik, leginkább materiális jellegűek. Ezen a síkon
biztos számukra a siker, ám az érzelmek területén gyakran szenvednek
attól, hogy látszólag rosszul fejezik ki az érzéseiket. Vagy teljesen
elnyomják az érzelmeiket, vagy pedig megpróbálnak a materiális jellegű
problémák esetében megszokott energiával és dinamizmussal másokban
keresni a megoldást, de közben nem gondolják végig, hogy kapnak-e
annyit, mint amennyit adnak.
Negatív tulajdonságaik közé
tartozik, hogy verbális képességeik a hátrányukra fordulhatnak, és
ezáltal rendkívül sértődékenyekké válhatnak. Előfordulhat továbbá, hogy
túlzottan igényesek és kritikus szelleműek, vagy pedig úgy érzik,
mindenki félreérti őket.
Nagy boldogság vár rájuk - de csak
életük későbbi szakaszában, addig sok nehézséggel kell megküzdeniük.
Soha ne legyenek kedveszegettek! Hobbik: a természet és a vallás.
A hozzájuk illő foglalkozások: az üzleti világhoz tartoznak, és
sikeresek lehetnek az építőiparban, a könyvelésben, a
kiskereskedelemben, a tervezésben, a bányászatban, a geológiában, az
építészetben, az irodai munkában vagy a gyors- és gépírásban, a
fafaragásban vagy olyan üzletágban, ahol sok múlik a részleteken és a
statisztikákon. Nem tartoznak az alkotó típusú emberek közé. További
szakmák, amelyek nekik valók: villamosmérnök, villanyszerelő, gépész.
Alkalmasak az állami szolgálatra vagy a politikai tevékenységre is.
|
Akik valamelyik hónap 14-én születtek |
Kalandvágyók, bátrak, jó az alkalmazkodóképességük, és szeretnek kipróbálni mindent, ami új és másmilyen
Ezeknek az embereknek természetes intuíciójuk van. Szívesen hagyják,
hogy mások vezessék őket. Együttérzőek, érzelmesek, és könnyen saját
érzelmeik befolyása alá kerülnek. Túlteng a pszichikumuk, szellemük
pedig profetikus jellegű.
Egyaránt jelen vannak bennük a
konstruktív és a destruktív hajlamok. Kerülniük kell az alkohol, a
drogok és a szex túlzásba vitelét. A művészeti területek helyett többet
kellene foglalkozniuk üzleti tevékenységekkel. Szeretnek együtt
dolgozni másokkal, és ha muszáj, képesek keményen hajtani, ám általában
nem túl hosszú időn keresztül.
Akik 14-én születtek, azok
többnyire szókimondóak, és nem szeretik, ha mások mondják meg nekik,
hogy mit csináljanak. Hajlanak rá, hogy dominánssá és
kompromisszumképtelenné váljanak. Egyrészt vonzódnak a függetlenséghez,
másrészt viszont pénzügyi szempontból biztonságra vágynak, és ezért
inkább becsatlakoznak valamilyen rendszerbe ahelyett, hogy vállalnák az
ugrást az ismeretlenbe. Am ilyenkor is megmarad bennük a vágy a
szabadság és a függetlenség iránt.
Életprogramjuk nagyon
egyszerű, de megvalósítása rendkívül nehéz. Csak azt akarják, ami szép,
jó, tiszta és igaz. Gyakran nem értik meg, hogy ezzel az igényükkel a
legtöbb embernél zárt ajtókba ütköznek, még akkor is, ha a többiektől
nem elvenni akarnak, hanem éppen ellenkezőleg, adni szeretnének nekik.
Nincsenek rázós ügyeik 30 éves korukig. A másik nemmel 45 éves koruktól
kezdve problémáik adódnak. Engedniük kell, mert különben mások haragját
vonják magukra. Ha nem viszik túlzásba az akarnokoskodást, akkor
sikeresek lesznek az életben.
A hozzájuk illő foglalkozások:
sikeresek akkor lehetnek, ha a megérzéseiket követik. Nekik való az
eladói szakma, különösen az utazások értékesítése, valamint a
külkapcsolatok kiépítése például a bányászatban vagy brókercégeknél.
További nekik való foglalkozás: fül-orr-gégész, szemész szakorvos.
|
Akik valamelyik hónap 15-én születtek |
Megértőek és hűségesek
Kreatívak, különösen a zene terén. Remek tanárok vagy szülők válnak
belőlük, mert ügyesek és felelősségteljesek. Pénzügyi téren is sikert
kell elérniük, mert adottságuk van arra, hogy magukhoz vonzzák a jó
lehetőségeket és a harmonikus körülményeket. A tudást inkább
megfigyelés révén szerzik, nem pedig tanulással vagy kutatással. Egész
életükben megmaradnak fiatalosnak és aktívnak.
Ösztönösen
megérzik, ha valakinek támaszra van szüksége, és ők az elsők, akik
segítséget nyújtanak. Kedvesek, szinte már túláradóan, és mindenki jól
kijön velük. Erős a felelősségtudatuk, ám ugyanakkor szükségük van egy
kis függetlenségre is. Együttérzőek, segítőkészek és kötelességtudóak.
Ők a született teherviselők, akik sokat elviselnek, gyakran mások
helyett is - legszívesebben a felelősséget vállalják át. Ezt nem
erőszakosan teszik, mert a többiek szívesen és önként adják át nekik a
terheket, mivel mindenki bennük látja a született „felelősségviselőt".
A családi tűzhely mellett is nélkülözhetetlen szerepet töltenek be, és
afféle kétnemű lények: ők a nagyapa és a kislány egy személyben.
Kisgyermekkorban balesetveszély fenyegeti őket. Később remek, ideális
házasságot köthetnek. Boldogságuknak valamilyen örökség vagy üzlet
képezi az anyagi alapját. Idősebb korukra családi házban élnek
rendszerint. Több gyermekük van.
A hozzájuk illő
foglalkozások: sikereket intellektuális vagy művészeti pályán érhet el,
mint amilyen például a tanár, a gondozó, az előadó, az orvos, az
énekes, a divattervező, a könyvkiadó. További területek, ahol sikeresek
lehetnek: kórházi tevékenység, a közösségért végzett munka, hivatalok
|
Akik valamelyik hónap 16-án születtek |
Tartózkodóak, óvatosak és befelé fordulók
Csak
nehezen képesek kifejezni a gondolataikat és az érzelmeiket. Inkább
visszahúzódnak önmagukba, mintsem hogy esetleg nehéz helyzetbe
kerüljenek. Nehezen tudnak szeretetet és kedvességet adni is, elfogadni
is. Gyakran rosszkedvűek és elégedetlenek, ha a többiek nem felelnek
meg az általuk felállított mércének.
Hajlanak a „magányos
farkas" szerepkörére és a visszavonultságra, ám igazából mégiscsak
gyengédségre vágynak. Az idő múlásával erős hit vagy életfilozófia
alakul ki bennük.
Sokuk érdeklődik a technika vagy a tudomány iránt, és szívesen kutatnak vagy dolgoznak ilyen téren, de egyedül.
A 16-os az intellektus száma. Az élet és a tudás nagy összefüggéseinek
mélyreható ismerete révén kitűnő elméleti és gyakorlati tanácsadók
lehetnek a többiek számára. Gyorsan kombináló és mindig éles észjárásuk
azonban fárasztó lehet másoknak, és ha valaki felkészületlenül társalog
velük, a 16-osokból könnyen előtörhet a türelmetlenség, sőt sértőn is
viselkedhetnek.
Negatív oldalaik abban mutatkoznak meg, hogy
fennsőbbségesen és szeszélyesen viselkedhetnek, főleg amiatt, hogy a
különböző mértékben tehetséges emberek nem egyformán tehetségesek.
Már kisgyermekkorukban élénk tudásvágy jellemzi őket. Minden esélyük
megvan arra, hogy valamilyen rendkívüli foglalkozást folytassanak. 55
éves koruktól kezdve problémák adódnak a partnerükkel. A korral együtt
tekintélyük is növekszik.
A hozzájuk illő foglalkozások:
sikeresek lehetnek az olyan tudományos munkákban, amelyek
specializálódást kívánnak meg, és nekik való a fémkohászat is. A
kellemetlenségektől a bíbor szín védheti meg őket.
|
Akik valamelyik hónap 17-én születtek |
Jól bánnak a pénzzel és a tulajdonnal
Jellemző
rájuk, hogy mindig határozottan nyomulnak előre. Az üzleti életben
ravaszak és kíméletlenek, noha alapjában véve becsületesek. Görcsösen
ragaszkodnak a szokásaikhoz, és az elképzeléseiktől nemigen lehet
eltántorítani őket.
Olyanok, mint a libikóka: egyik
pillanatban konzervatívak és nemeslelkűek, a másik pillanatban
extravagánsak. A végén mindig megkapják, amit akarnak, még akkor is, ha
addig sok mindent el kell tűrniük. Optimisták, megbízhatóak, realisták,
és megvan a tehetségük hozzá, hogy nagy terveket is valóra váltsanak.
Taktikájuk sikert és lelki békét céloz egyszerre: harc kifelé, békesség
befelé. Életerejük, amelyet mások sok esetben harciasságnak tartanak,
fáradhatatlanná és lendületessé teszi őket. Amikor nyilvánvaló
igazságtalanságot látnak, nyomban kifejezik véleményüket, és
cselekszenek.
Negatív oldalaik olyankor mutatkoznak meg,
amikor szeszélyesek, durvák, haragtartók, önfejűek, és szüntelenül
önmegerősítést keresnek. Akár neki is támadnak másoknak - anélkül, hogy
közben veszélybe kerülne a belső békéjük. Színtiszta energia!
Sok barátjuk van, ifjúságuk nagyon harmonikus. Problémákkal pályájuk
kezdetén találkoznak. Jó beszédkészségűek, elbűvölőek, életük későbbi
szakaszában sok barátságot kötnek. A hatodik évtizedükben nem is remélt
pénzügyi nyereséghez jutnak.
A hozzájuk illő foglalkozások:
sikereket érhetnek el mint regisztrátor, szerkesztő, forgalmazó,
bankár, bróker, könyvtáros, jogász, üzletvezető, valamint sikeresek
lehetnek földdel kapcsolatos üzletben, mint például a bányászat vagy az
olajszakma.
|
Akik valamelyik hónap 18-án születtek |
Jól beválnak gondviselőként, és született emberbarátok
Sokszor
választják életpályául az emberek segítését. A nap bármely órájában
segítségért lehet fordulni hozzájuk, sohasem utasítanak el senkit. Nem
is lehetne ez másképp, hiszen szeretik, ha hasznára vannak másoknak,
inkább csak azt nem bírják, ha korlátok közé szorulnak. Hiába
segítőkészek, mégis sok esetben magánéleti problémákkal küzdenek. Meg
kell tanulniuk, hogy a szolgálatkészségnek már az otthonukban meg kell
kezdődnie.
Együttérzőek, toleránsak, megértőek, és a
problémákra kreatív megoldásokat találnak. Minden bizonnyal
életfeladatuknak érzik, hogy vállukon hordozzák a betegek, az elesettek
és az idősek terheit, intellektuálisak, érzelmesek és kulturáltak,
mégis szeretnek veszekedni, és gyakran kritizálnak másokat.
Képesek nagyon függetlenül és ügyesen viselkedni, és bölcs tanácsok
kaphatók tőlük. Képességeik, tehetségük átfogó jellegű. Minden érdekli
őket, és hisznek abban, hogy bármely területen képesek eredményeket
elérni.
Környezetük rendszerint, féltékeny rájuk, és azt
reméli előbb-utóbb bekövetkezik a blamázs, ám a 18-án született emberek
mindig jól mérik fel az erejüket. De vigyázat! Ha egyszerre több
dologgal foglalkoznak és minden érdekli őket, akkor könnyen szem elől
téveszthetik a céljaikat. Az a veszély fenyegeti őket, hogy egész
életük nem lesz egyéb, mint foglalkoztatási terápia.
Ami a negatív tulajdonságaikat illeti, manipulatívak, mindig vitára készek és telhetetlenek.
Tehetségesek, már kisgyermekkorukban is kreatívak, és nagyon
muzikálisak. Balesetveszéllyel kell szembenézniük 18 éves koruk körül,
főképp a lányoknak. Később rakétaszerű felemelkedésük lehetséges, de
csak akkor, ha a 25 éves korukban jelentkező nagy lehetőséget csakugyan
ki is aknázzák.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek sebészként, jogászként, színészként vagy képzőművészként.
|
Akik valamelyik hónap 19-én születtek |
Felelősségteljesek, idealisták és becsületesek
Néha
felülkerekednek a saját érzelmeik is, hiszen érzelmeik mindig erősebbek
a logikájuknál. Végletekbe esnek: hol a mennyekben járnak, hol
halálosan levertek. Sokoldalúak, és legszívesebben úgy dolgoznak, hogy
közben mások ne zavarhassák őket. Szeretik a változatosságot és a
sokféleséget, és mindig igyekeznek jobbá tenni a körülményeiket.
A 19-es szám rezgése átfogja az 1-től 9-ig terjedő összes számét, ezért
a hatása is széleskörű. A 19-én született emberek inkább munkahelyen
dolgoznak, mintsem vállalkozók. Idegeskedő természetűek, és könnyen
felmérgesednek. Mégsem haragtartóak, és a civakodásokat gyorsan
elfelejtik. Nem szívesen tartják magukat a konvenciókhoz, és igyekeznek
mindent kipróbálni, miközben elutasítják mások tanácsait, és csak a
saját keserű tapasztalataikból hajlandók okulni.
Született
játékosok, és szívesen megjátsszák születésnapjuk számát, a 19-est. Ha
veszítenek, akkor nem egyszerűen csak bosszankodnak, hanem tajtékzanak
a dühtől, viszont ha nyernek, szinte hisztérikus nevetőgörcs vesz
rajtuk erőt. Érzelmeik tehát annyira erősek és színtiszták, hogy a
póker nem a legjobb játék számukra. Életükben a biztonságot és a
tervezést gyakran elhanyagolják, ezért ritkán találjuk meg náluk az
abszolút értékek keresésének nyomát.
A szülői házban sok
szeretetet kapnak, még ha a család nem is dúskál a pénzben. Már korán
el akarnak szakadni a szülőktől. Fiatalkorukban problémáik vannak a
partnerükkel. 45 éves koruktól kezdve azonban nagyon harmonikus, boldog
az életük.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek
befolyásos politikusként, zenészként, tervezőként, feltalálóként, bolti
eladóként, villamosmérnökként, pilótaként, nehézgépkezelőként vagy
szakorvosként.
|
Akik valamelyik hónap 20-án születtek |
Barátságosak, kedvesek és könnyen ki lehet jönni velük
Természetüknél
fogva béketeremtők. Diplomatikusak, tapintatosak, és szeretik a
családjukat. Túlságosan kedvesek, és ezért vigyázniuk kell, hogy a
saját érdekeiket is érvényesítsék, mert mások hajlamosak arra, hogy
kihasználják vagy céltáblának használják őket. Szeretik a nyugalmat, és
legszívesebben kihúzódnak a modern élettel együtt járó hajszából.
Többnyire jól fejezik ki magukat írásban.
Előfordulhat, hogy
szeszélyesek, ilyenkor legközelebbi barátaiknak vagy családjuknak kell
visszafogni őket. Amikor a születésnapjuk negatív jellemvonásai
kiütköznek rajtuk, olyankor bizonytalanok, túlzottan az érzelmeik
hatása alatt állnak, és önmagukba fordulnak.
Ha valamit
akarnak, akkor általában inkább megadják nekik amire vágynak, mert már
ismerik őket annyira, hogy tudják jobban járnak, ha teljesítik a
kívánságot. Máskülönben ugyanis elkeseredett háborúskodás veszi
kezdetét, amelyből előbb vagy utóbb egyetlen győztes kerül ki - a 20-as!
Fő mozgatórugójuk és hajtóerejük, az akaratuk, és mindegy nekik, hogy
milyen árat kell fizetniük annak eléréséért, amit akarnak. Akit viszont
elfogadnak, ahhoz feltétel nélkül hűségesek.
Nyughatatlan
jelleműek, találékony szelleműek, nem hagyják pórázon vezetni magukat.
Nagy jövő előtt állnak, még akkor is, ha eleinte nehézségeik adódnak.
Mindegyikük egyedi jelenség.
A hozzájuk illő foglalkozások:
sikeresek lehetnek a statisztikusi, zenészi, titkári, könyvelői, irodai
dolgozói, pénztárosi, énekesi vagy elemzői pályán.
|
Akik valamelyik hónap 21-én születtek |
Intelligensek, szórakoztatóak és kreatívak
Hajlamosak
rá, hogy minden apróságon felizgassák magukat, gyakran idegesek és
rosszkedvűek. Az egyik pillanatban még a felhők között járnak, a
következő pillanatban már a mélységekben. Érzelmi beállítottságúak, és
mint minden „hármast", őket is erősen befolyásolja hangulatuk
ingadozása. Ki kell fejleszteniük magukban azt a képességet, hogy ne
szeszélyesek, hanem vidámak legyenek.
Egyértelműen jó a
beszédkészségük, és ott érnek el sikereket, ahol beszédre van szükség.
Akik 21-én születtek, azok mind társaságkedvelők, megvan a saját
egyéniségük, és soha nem fordulhat elő, hogy a vitákban ők húzzák a
rövidebbet. Határozott gondolataik és véleményük azonban nem
hátráltatja őket abban, hogy együtt dolgozzanak másokkal - éppen
ellenkezőleg, ők a született csapattagok. Az, hogy társaságkedvelők,
nemcsak külső tulajdonságuk. Belülről is sokféle személyiségből,
vágyból és elképzelésből tevődnek össze, és ez a sokszínűség gyakran
akadályozza őket abban, hogy életük egyenes mederben folyjon.
Hajlamosak a veszekedésre, a belső frusztrációra, az irigységre és a
szerzésvágyra, és mindezek miatt könnyen megsérthetnek másokat.
Már életük kezdeti szakaszától kezdve kritikus szelleműek, némiképp
negatív gondolkodásúak, éles szemű megfigyelők, ugyanakkor
szórakoztatóak is. Szerelmi boldogságban 30 éves korukban részesülnek.
Valamivel később kisebb kudarc éri őket, de az már a sikerhez vezető út
része.
A hozzájuk illő foglalkozások: azokon a területeken
lehetnek sikeresek, ahol a jó kifejezőkészségre, a szavakra van
szükség, ilyen például az írói, a szónoki, a színművészi pálya, remek
színészek lehetnek.
A 22-es "mesterszám".
Sokféle
képeséggel rendelkeznek, de életükben számos nagy hullámhegy és
hullámvölgy vár rájuk; hozzáférnek olyan energiákhoz és rezgésekhez,
amelyek a többiek elől rejtve maradnak
A 22-esek néha idegi és testi kimerültségben szenvednek. Igyekezzenek megtartani lényük kiegyensúlyozottságát.
Jól teszik, ha arra törekednek, hogy lehetőleg mindenhez értsenek, és
ne csak a személyes sikerük érdekelje őket, hiszen hatalmuk
szerteágazó. Megérzéseiket kövessék, hiszen nagyon intuitívek. Mivel
mindent felfokozottan, kétszeresen élnek át, igyekezzenek konstruktív
és harmonikus életet élni.
Életük későbbi szakaszaiban általában többre viszik, mint a legtöbb ember, vagy mint korábban elképzelték volna.
Öntudatosságuk annyira fejlett, hogy azt mások előszeretettel nevezik
„én-túltengésnek". Ha tervek vagy elképzelések megvalósításáról van
szó, nem kezdenek bele sem kicsibe, sem nagyba, hanem kizárólag a
gigantikus méretűekkel hajlandók foglalkozni.
Ami a negatív tulajdonságaikat illeti, meg kell említeni, hogy nagyon egoisták, kapzsik és szórakozottak lehetnek.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint nagykövet,
gazdasági jogász, vagy üzletlánc szervezője, exportőr, felvásárló,
szakértő, mérnök, gépész, titkár, feltaláló, költő vagy vallási
prédikátor. A közös nagy emberi érdekekért kell tevékenykedniük.
|
Akik valamelyik hónap 23-án születtek |
Érzékenyek, együttérzők, megértők és függetlenek
Örömüket lelik abban, ha segíthetnek másokon. Sokoldalúak, és szeretik
a kihívások minden fajtáját. Intellektuálisak, gondolkodásuk gyors.
Minden bizonnyal érdeklődnek a kémia, a testkultúra, az értékesítési
módszerek vagy a tőzsde működése iránt. Egyéniségük elbűvölő, és a
másik nemmel jobban kijönnek, mint a saját nemükkel.
Céljuk a
szabadság, és ehhez tipikus útjuk a „kerülő út". Az egyenes úton való
megközelítés nem tartozik a tulajdonságaik közé - sem materiális, sem
érzelmi szempontból. Egy idő után fel szokták fedezni, hogy a rendkívül
kacskaringós vonalnak - amit ők szeretnek követni - is van iránya, és
valójában az vezet a célhoz!
Nem kedvelik a rutinszerű
dolgokat. Ezek az emberek villámgyors észjárásúak, szavaikkal azonban
könnyen megbántanak másokat, és gyakran keltik gáncsoskodó, hideg és
érzéketlen figura benyomását.
Fiatal éveikben nyughatatlanok,
és húsz éves korukig nem tudják, mit is akarnak az élettől. Jobban oda
kellene figyelniük az idősebbek tanácsaira. 40 és 57 éves korukban nagy
lehetőségekhez jutnak. Valószínűleg ház- és ingatlanörökséghez jutnak.
Vigyázzanak, hogy idősebb korukban ne váljanak fösvénnyé, mert nem
járnak jól vele.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek
lehetnek testkultúra-oktatóként, diagnosztaként, beteggondozóként,
pszichiáterként, pszichológusként, tudósként, szobrászként.
|
Akik valamelyik hónap 24-én születtek |
Melegszívűek, barátságosak, segítőkészek, motiváltak és könnyen lelkesedők
Aktívak, tele vannak energiával, és gyakorlatiasak. Szeretik a
harmonikus partnerkapcsolatot, és hajlandók sokat megtenni érte.
Céljaik felé pozitív, ám gyakran drámai úton közelítenek, de úgy, hogy
öt perc alatt többet érnek el vele, mint mások egy egész éven át.
Fő és kedvenc foglalatosságuk a boldogság keresése és a boldogság
megtalálása. Mihelyt felismerik, hogy azzal kapjuk a legnagyobb
ajándékot, ha másokat boldoggá teszünk, egyre inkább ezt az irányt
követik. Született tanárrá teszi őket az a képességük, hogy mások
legfinomabb rezgéseit is érzékelik. Mondanivalójukat képesek úgy
közvetíteni, hogy azt mindenki pontosan értse és értékelje. Mégis
vigyázniuk kell, hogy ne vállaljanak magukra több felelősséget, mint
amennyit még kellemesen el tudnak viselni.
Negatív tulajdonságuk, hogy bizonyos körülmények között féltékenyek, haragtartók és túlérzékenyek lehetnek.
Nyugodtak, kiegyensúlyozottak. Elégedettek, és környezetük tiszteli
őket. Idősebb korukra meglehetős pénzösszeget gyűjtenek össze. Életük
közepétől kezdve előfordulhat, hogy neheztelnek a fiatalabb
családtagokra.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek
lehetnek mint tanár, ápolónő, szociális munkás, szakács, vendéglős,
zenész, orvos, kereskedő, közintézmény vezetője, lelkész.
|
Akik valamelyik hónap 25-én születtek |
Intuitívak, szelídek, és sok időre van szükségük önmaguk számára
Sérülékenyek, és hajlamosak a visszahúzódásra. Nehéz közel kerülni hozzájuk, de ha valakivel megbarátkoznak, az örökre szól.
Életük egyik alapvető igénye az őszinteség, és ezt mindenkitől
elvárják, illetve saját maguktól általában hatványozottan elvárják.
Szüntelenül az igazságot keresik. El kell fogadniuk, hogy egyedül csak
az őszinteséggel az igazság többnyire nem ismerhető meg, sőt többféle
igazság is van, amelyek párhuzamosan egymás mellett létezhetnek.
Másik fontos tulajdonságuk, a végtelen türelem segíti őket abban, hogy
a világ zűrzavarában rátaláljanak néha az áhított igazságra. Legalább
egy szemernyire!
Negatív oldaluk abban mutatkozik meg, hogy
tehetetlenkednek, idegeskednek, és időnként - konfliktus esetén -
inkább félrehúzódnak, mintsem hogy megpróbálnának megoldást keresni.
A 25-ös szám (5 x 5) az ősi Kínában különleges szerencseszámnak
számított. Az ezen a napon születettek előtt sok lehetőség áll nyitva.
De észre is kell venniük a sors által felkínált kedvező alkalmakat!
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek
természetgyógyászként, tudósként, revizorként, tanárként vagy
nyomozóként, hiszen előttük semmi sem maradhat rejtve.
|
Akik valamelyik hónap 26-án születtek |
Hajthatatlanok és makacsok, és mindenképpen el akarják érni a céljukat
Tehetségük van ahhoz, hogy akármilyen egyszerű ötletből is pénzt
csináljanak. Képesek nagyvonalúak is lenni. Egyéniségüket képpel
szemléltetve: ha a többi ember a bicikli, akkor ők rajta a dinamó.
Energiájuk nem abban rejlik, hogy maguk fejlesztik, hanem mások
gondolatait és munkaerejét „transzformálják", a megfelelő irányba és
mederbe terelik, és az általuk felismert cél felé vezetik. Ez a saját
„berendezésük" lehetőségeket is, veszélyeket is rejt magában, és végül
az dönt, hogy eltalálják-e a megfelelő viselkedésmódot.
Ez a
születésnap pénzügyi szempontból jónak számít. Akik 26-án születtek,
magukhoz tudják vonzani a pénzt, az embereket és egyáltalán mindent,
amire szükségük van, sőt ez a képesség életük kései szakaszában is
érvényes rájuk.
Ennek a születési napnak a negatív megnyilvánulása a hencegés és az arrogancia, illetve a kitartás hiánya.
Nyugodt, sőt túl nyugodt az ifjúságuk. Később, 35 éves koruktól kezdve
már izgalmasabb. Szerelmi csalódás éri őket, de nem szabad túl komolyan
venniük. Már idősebbek, amikor találkoznak azzal az emberrel, akitől
ismét hatalmas hajtóerőt kapnak.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint mérnök, diplomata, képzőművész, zenekarvezető, gazdasági jogász
|
Akik valamelyik hónap 27-én születtek |
Határozottak, bizakodóak és szenvedélyesek
Szeretik
a változatosságot és a sokféleséget. Szívesen vállalnak magukra
felelősséget, és szolgálatkészek másokkal szemben. Természetükből
eredően vezetők, mert erősek, nyugodtak, határozottak és sokoldalúak.
Vonzódnak az ezoterikus tanokhoz, közel állnak hozzájuk a pszichikai és
okkult vonatkozású dolgok. Óvatosnak kell lenniük, nehogy túlzottan
belemerüljenek, mert könnyen előfordulhat, hogy bizonyos behatások
megzavarják a személyiségfejlődésüket.
Az életet nem
megváltoztatni, hanem megismerni akarják. Igyekeznek meglátni az
összefüggéseket, összegyűjteni a tapasztalatokat, és ezeket szívesen
megosztják másokkal is, ha úgy vélik, tanácsaikkal segíteni tudnak.
Felismerik, hogy ők maguk is fontos részét képezik az életnek, ezért
igyekeznek minél inkább megismerni önmagukat. Mindez a pszichológiától
az ezotérián át az okkultizmusig vezethet, bár általában inkább csak
önmaguk csodáinak érdeklődő megfigyelői maradnak.
Negatív tulajdonságaik közé a keménység, a kompromisszumképtelenség és a veszekedési hajlam tartozik.
Ifjúságuk nem könnyű, de egy szerencsés véletlen folytán lehetőséget
kapnak arra, hogy gazdagsághoz és befolyáshoz jussanak. Irigykedők
megpróbálják, hogy elvitassák tőlük a tulajdonukat. Legyenek résen
életük hatodik évtizedének közepén. Éljenek egészségesebben!
A
hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint író,
reklámszakember, természetgyógyász, orvos, diplomata, szónok, illetve
gyógykészítmények és szépségápolási cikkek értékesítője.
|
Akik valamelyik hónap 28-án születtek |
Kedvesek, szabadságszeretők, és magas ideáljaik vannak
Függetlenek,
erős az akaratuk, és sokat hajlandók áldozni azért, hogy elérjék a
céljukat. Szabadságszeretők, de sok esetben korlátok közé szorulnak.
Nem kedvelik, ha előírják nekik, mit csináljanak, és csak akkor
boldogok, ha önmaguk urai lehetnek.
Valójában politikai pályán
lenne a helyük, ám épp ezt kerülik. Képesek kreatívan és önállóan
gondolkodni. Zökkenőmentesen átveszik a vezetés szerepét, és az
ügyeket, a helyzeteket jóra fordítják, ennek során egyszerű és
humanista életszemléletük az irányadó, cselekedeteiket is ez vezérli.
Negatív oldalaik: motiválatlanok, hidegek, valóságidegenek lehetnek, és
hajlamosak arra, hogy eluralkodjon rajtuk a fantáziálás és az
ábrándozás.
Bár ifjúságuk szép, hajlamosak arra, hogy mindent
tragikusan fogjanak fel. Életükben pozitív fordulat következik be 40
éves korukat követően. Amibe belekezdenek, játszva sikerül. Ne legyenek
haragtartók, mert árt az egészségüknek.
A hozzájuk illő
foglalkozások: sikeresek lehetnek mint feltaláló, pilóta, dekoratőr,
üzletvezető, igazgató a divatszakmában, vagy pedig tudós.
|
Akik valamelyik hónap 29-én születtek |
A
2-es és a 9-es energiáinak befolyása alatt állnak, a két szám
összegéből adódó 11-es "mesterszám" révén azonban nagyobb lehetőségeket
is kapnak
Életük
vagy egészen fent, vagy egészen lent zajlik. Ha a helyes irányba
indulnak el, akkor igen kedvező lehet ez a születésnap. Meg kell
tanulniuk rendezett úton járni, illetve segíteni másoknak, hogy a
többiek is rátalálhassanak a nekik rendelt útra.
Képességeik
mindenki számára nyilvánvalóak, sok esetben csak ők maguk nem látják.
Ihletett álmodók, akik csodálatos vízióikat csak nehezen tudják
értelmezni. Keresniük kell maguknak egy világosan körvonalazott
érdeklődési kört, amelyben szükség van nyugodtságukra és
kiegyensúlyozottságukra.
Valószínű, hogy életük során azt
hallották vagy tapasztalták, hogy az életben csakis a külsőségek
számítanak. Bárcsak ne így történt volna! Életük egyik meghatározó
vonása lett ugyanis a bizalmatlanság, amelyről azt tartják, hogy
„egészséges", pedig szüntelenül hátráltatja őket az emberek, és az
összefüggések megértésében. A bizalom gyakorlóleckéit azonban saját
magukon kell elkezdeniük, hiszen az első és legnagyobb akadályozójuk az
önmagukkal szembeni bizalmatlanság.
Negatív tulajdonságaik abban mutatkoznak meg, hogy sokszor nem őszinték, beképzeltek és titokzatoskodnak.
Ifjúságuk szokványosnak mondható. Biztos jövedelemre, hivatalnok-életre
vágynak. Sok gyermeket szeretnének. 60 éves korukban nagyon pozitív
fordulat áll be életükben.
A hozzájuk illő foglalkozások:
sikeresek lehetnek a légiforgalomban, az erőgépekkel vagy az
elektromossággal foglalkozó szakmákban, a rádiózásban, illetve a
használati tárgyak vagy az élelmiszer-kereskedelmében.
|
Akik valamelyik hónap 30-án születtek |
Intelligensek, kreatívak és kedvesek
Jó adottságaik ellenére sok esetben hiányzik belőlük a hajtóerő, és
inkább a vonzóerejükre hagyatkoznak, mintsem kiváló képességeikre.
Legtöbbjük olyan valakivel alakít ki párkapcsolatot, aki erőt önt
beléjük, és tettekre serkenti őket.
Számukra az élet nem más,
mint színpad, bár a színművészi vagy az operaénekesi pálya a legkevésbé
sem nekik való. Ám legtöbbjüket már korán megragadják a szerepjátszás
kínálta lehetőségek, és akkor sem engednek a „játék az élet"
elképzelésből, ha közben kifejlődik az egészséges realitásérzékük. Az
érzelmek területén az ilyen emberek partnerei és barátai mindig kettős
szerepbe kényszerülnek, el kell játszaniuk a szeretőt is, a tanácsadót
is.
Olykor meglehetősen begyepesednek a nézeteik, és azt
gondolják, hogy mindig igazuk van. Jó a képzelőerejük, és némelyiküknek
intuitív képességeik is vannak. Vigyázniuk kell, nehogy megszállottá
váljanak, és inkább ne is vállalkozzanak kirándulásokra a misztika
birodalmába. Azt sem szabad elfeledniük, hogy akivel játszadozunk, azt
el fogjuk veszíteni.
Negatív tulajdonságaik abban mutatkoznak meg, hogy zsarnokoskodóak, számítóak, gúnyolódok és sértőek lehetnek.
Életútjukat sok ember keresztezi. Elbűvölőek és beszédesek. 40 éves
koruktól kezdve minden ajtó nyitva áll előttük. 65 éves korukban a
„szerelem" szó ismét csupa nagy betűvel jelenik meg az életükben -
mégis egy kicsit jobban észnél kell lenniük.
A hozzájuk illő
foglalkozások: sikeresek lehetnek reklámszakemberként, tanárként,
gondozóként, szónokként, menedzserként, vagy az egészségügy, az
élelmezés vagy a szépség területén. Nekik való minden egyéb olyan
terület is, ahol a beszéd a fontos.
|
Akik valamelyik hónap 31-én születtek |
Jó az üzleti érzékük, a szervezőtehetségük és a vezetői képességük
Többnyire
egészen lentről indulnak, és lassan, de biztosan dolgozzák fel magukat
lépcsőfokról lépcsőfokra. Nagyra értékelik a barátaikat, és ott
segítenek, ahol éppen szükség van rá. Jó az emlékezőtehetségük, és nem
felednek semmilyen szívességet, de semmilyen sérelmet sem. Nem tanácsos
belemerülniük semmilyen pszichikai problémába.
Érdemes korán
házasságot kötniük, mert a felelősségérzet megkomolyítja őket. Szívesen
utazgatnak, és nem szeretnek egyedül élni. Hajlamosak az önfejűségre és
arra, hogy szokásaik rabjává váljanak. Magas követelményeket állítanak
maguk elé, és többnyire csalódottak, ha nem sikerül megfelelniük önnön
elvárásaiknak.
Van két olyan tulajdonságuk, amelyek remekül
kiegészítik egymást: gondolkodásuk kreatív és nem konvencionális,
ugyanakkor tudják, hogy az ötleteket hogyan lehet átültetni a
valóságba. Tulajdonképpen olyanok így, mint egy önálló kis konszern. De
mivel állandóan körülveszik őket mások, fennáll annak a kockázata, hogy
az ötleteikből és a munkaenergiájukból adódó nagy lehetőségeket mások
használják ki. Figyeljenek oda tehát a saját érdekeikre.
Negatív tulajdonságaik abban nyilvánulhatnak meg, hogy
szőrszálhasogatóak, durvák és rendkívül gúnyosak lehetnek. Úgy érzik,
az élet egy kicsit magukra hagyta őket. Több bátorságra, több
optimizmusra van szükségük. Magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést,
máskülönben elszalasztják a jó lehetőségeket. 50 éves koruk után még
egy nagy lehetőség köszönt rájuk.
A hozzájuk illő
foglalkozások: sikeresek lehetnek gyógyszerészként vagy
gyógykészítmény-kereskedőként, mert természetüknél fogva bizonyos
ismereteik vannak az orvosságokról. További nekik való foglalkozások:
könyvelő, irodavezető, szakértő, katonai parancsnok, vállalkozó vagy
műszaki rajzoló.